Oláh Imre

1941-2006.

iskolaigazgató

 

 

 

ARCKEP1.JPG1966 júniusában szerzett orosz-német szakos középiskolai diplomát a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. 1968. szeptember 1-jén kezdte meg munkáját Pilisvörösváron a Templom Téri Általános Iskolában mint szaktanár, majd több évtizeden keresztül volt igazgatóhelyettes. 1983-tól a helyi Német Nemzetiségi Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában folytatta pedagógusi pályafutását, melynek 1993-tól 1999-ig volt az igazgatója. Irányítása alatt vált az intézmény a térség német nemzetiségi középfokú oktatásának központjává, amelynek szakmai színvonala és népszerűsége tevékenységének köszönhetően folyamatosan növekedett.

 

Munkájának elismeréseként 2001 októberében „Pilisvörösvárért” emlékérmet kapott. 2001 decemberében pedig a Pest Megye Önkormányzata által alapított Arany János Pedagógiai Díjban részesült.

 

Halotti beszéd

 

Halotti beszéd (hangfelvétel)

 

Fényképalbum a temetéséről

 

Videofelvétel a sírról

 

Emlékoldal

 

 

Olah Imre.jpg

 

Oláh Imre sírja a köztemető 21-es parcellájában