Egy-kettőre lekopik rólam

Amit tudtam, amit akartam -

Magam is alig emlékszem magamra,

S mire meghalok, rég meghaltam.

(Ignotus)

VI. A zsidótemető

A Lőcsei utcai ortodox zsidótemető városunk kevés számú műemlékei közé tartozik – az Önkormányzat 1992-ben nyilváníttatta műemlékké. A több százéves faragott sírkövek látványa megrendítő hatással van a szemlélődőre.

A temető az itt élt nagy számú zsidó közösség kőbe zárt emléke. A zsidók a XVIII. században érkeztek Vörösvárra. A XIX. században már több, mint száz zsidó család élt a faluban. A mai Petőfi Sándor utca környékén laktak, amit akkor Zsidó utcának hívtak. Templomuk az utca elején volt.

1919 augusztusában durva támadás érte a közösséget, gyűlölettől elvakult különítményesek bántalmazták és rabolták ki a zsidó lakosokat, a templomot is kifosztották. A pogrom után a családok nagy része – a rabbival együtt – elhagyta Vörösvárt és a fővárosba költözött. A sors kegyetlensége, hogy az itt maradt tíz családot a második világháború végén Auschwitzba deportálták. Az elhurcoltak közül alig néhányan jöttek haza a háború végén.

Szikla Margit (Manci néni) elmondása szerint az utolsó temetés a Lőcsei utcai temetőben 1938-ban volt. Menzel Ernő gazdag kereskedőt temették akkor, aki az Anschluss után elkeseredésében ciánnal megmérgezte magát. Fekete gránit obeliszkje a temető előterében áll.

A temető nagyobb részt rendkívül puritán, dísztelen, egyforma méretű, felső részükön lekerekített kőből áll. A kövek attól függetlenül egyformák, hogy szegény vagy gazdag halottak sírjelei. Ez azt hangsúlyozza, hogy az elmúlásban mindenki egyenlő, a halál nem válogat.

A köveken vésett héber nyelvű feliratok olvashatók. A feliratok első két betűje egy rövidítés: „Itt van elrejtve.” – azaz – „Itt van eltemetve.” Az utána következő szöveg nagyon szűkszavú: leginkább a nevekre, az elhalálozás dátumára szorítkozik és egy-két dicsérő mondatot tartalmaz. A felirat egy bibliai formulával zárul Sámuel könyvéből: „Legyen az ő lelke befogadva az örök életbe.”

A köveken itt-ott figurális motívumok is találhatók. A zsidó temetők legjellegzetesebb motívuma a hatszögű csillag, amely két egybefonódó háromszögként ég és föld egybefonódását jelképezi. Az áldást osztó két egymásba forduló tenyér csak a kohaniták sírkövein fordul elő. A tenyerek háromszöget képeznek, ami köztudottan Isten jele. A kohaniták a hagyomány szerint a szentélyben papi szolgálatot teljesítő előkelő rend tagjai. (Más temetőkben megtalálható a kancsó is, ami a leviták – a szentélyben kisegítő szolgálatot végző rend – jele; vagy korona, könyv, menóra, frigyláda, illetve olyan állatmotívumok mint az oroszlán vagy a sas.)

A sírkövek egyharmad részükig a földbe vannak ásva, sírhant nincs előttük. A kövek nagy része megsüllyedt és eldőlt az évszázadok súlya alatt. A dülöngélő sírjelek a mulandóságra figyelmeztetik a szemlélődő embert.

A temetőben néhány újabb típusú (neológ) sírkő is található. Ezek drága anyagból készültek, sokkal nagyobbak, díszesebbek, mint a régebbi sírkövek. A sírjeleket gazdagabb zsidó polgárok emeltették, a temető legelőkelőbb, nyugati részén, a kerítés mentén. (A hivalkodó síremlékek a vandálokat is felingerelték, mert legtöbbjüket ledöntötték.)

Itt található Manci néni anyai ágú nagyszüleinek, Markus Geschmaynak és feleségének a sírja, amit a Holocaustot túlélő idős asszony felújíttatott. (Markus Geschmay kereskedő volt. Manci néni édesapja a lengyel származású Szikla (Skalka) József volt, aki a bányakonzumot vezette. Ő és felesége nem Vörösváron, hanem a rákoskeresztúri temetőben lett eltemetve.)

Az ortodox zsidó vallás tiltja a sír virágokkal való díszítését, ezért a hagyományőrző temetők dísztelenek. A sírokat nem szabad bolygatni, az ortodox zsidó temetőben nincs lejárati idő, tilos az újratemetkezés – szemben a keresztény temetőkkel, ahol 25 évenként meg kell váltani a sírhelyet vagy mást temetnek a porladó helyébe. E tiltásnak köszönhetően a zsidó temető nemcsak kegyeleti, hanem műemléki hely is egyben.

A hagyományhoz ragaszkodó temetőlátogatók nem virágokat, hanem kavicsokat helyeznek a sírokra.

A temetőből semmit nem szabad kivinni, ezért építették régebben a tönkrement sírkövekből a kerítést.

A két-három házhelynyi nagyságú vörösvári temetőt terméskő fal veszi körül, amelynek déli oldala mára nagyrészt leomlott. Az utca felőli oldalon állt a halottasház, a Cidduk hádin (az isteni ítéletben való megnyugvás), ahol a halott mosdatását és öltöztetését végezték. (E sorok írója ifjúkorában még látta belülről a már akkor is rozzant épületet. Később egy szegény család szükséglakásaként szolgált. A házikó az 1990-esek évek közepére életveszélyessé vált és az önkormányzat inkább lebontatta.)

Szikla Manci néni elmondása szerint a második világháborút megelőzően a legnagyobb békességben és tiszteletben éltek együtt a maroknyi zsidó közösség tagjai a sváb lakossággal. Olyannyira, hogy a zsidó ünnepekre is sokan eljöttek közülük a Zsidó utcai templomba. (A templomot a háború után lebontották, egyik fala azonban még ma is áll, egy gazdasági épület részeként.)

A falu lakossága a zsidó temetésekre is eljárt. Hoffer Károlyné gyermekkorából így emlékezik vissza egy temetésre a Lőcsei utcai zsidótemetőben:

„A halottat tetőtől talpig fehér gyolcsba tekerték és egyszerű, gyalulatlan koporsóba helyezték. A gyászolók héber nyelvű énekeket énekeltek és imádkoztak, a hozzátartozók megtépték a ruhájukat. A szertartás végén a rabbi hangosan elkiáltotta az elhunyt nevét. (A zsidó vallás ugyanis úgy tartja, hogy ezt fogják először az égi ítéletnél kérdezni tőle. – a szerző.) A sírra a gyászolók egy-egy kavicsot tettek, s mielőtt távoztak volna, a temető bejáratánál kezet mostak. A víz elűzte a rossz szellemeket.”

Az ortodox zsidóknál szigorú előírások vonatkoznak a gyászra. A temetést követően három, egyre hosszabb gyászidőszakot kell tartani. Az első időszak a hétnapos sivá, amelyet a legközelebbi hozzátartozókért tartanak. A sivá alatt a gyászolók nem dolgozhatnak, nem ülhetnek rendes magasságú ülőhelyen, nem viselhetnek bőrcipőt, a férfiak nem vágathatnak hajat, nem borotválkozhatnak és több más tilalmat is be kell tartaniuk.

A második periódus a slosim. Ez harminc napig tart. A férfiak továbbra sem borotválkozhatnak és nem nyiratkozhatnak, továbbá tilos esküvőt tartani és zenés összejöveteleken részt venni.

A harmadik periódus az ávelut, amely a szülő temetése után egy évig tart. (Minden egyéb vérrokonnál a gyász csak harminc napig tart.) A gyászév alatt nem szabad színházba vagy szórakozóhelyre járni. A szülőjét gyászoló fiú a 11 hónap alatt mindennap köteles elmondani a Kádis imát.

A sírkőállítás a harminc nap vagy a gyászév letelte után történik. A sírkő az elhunyt fejénél kap helyet. A vörösvári zsidók a sírköveket a helyi sváb kőfaragókkal készíttették, akik – Szikla Manci néni szerint – jobban ismerték a héber írást, mint a zsidó hitközség tagjai.

A vörösvári zsidó temetőben több mint 70 éve nem temetkezett senki. Az elhagyott temető olyan érték, amelyet nem szabad veszni hagyni. Minden évben egyre tovább romlik az állaga.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével kötött szerződés értelmében a temetőt néhány év óta rendszeresen takarítják, amiért évi 50 000 forintot utal át az önkormányzat. Ez azonban kevés. Helyre kellene hozni teljes hosszában a kerítést, a ledőlt sírokat és gondoskodni kellene a temető őrizetéről.

2006. március 6-án reggel hét órakor hatalmas robajra ébredt a Lőcsei utcai zsidótemető melletti házban élő idős asszony. A háztól másfél méterre lévő temető déli falának egy része rádőlt a hátrébb lévő melléképületre. Belegondolni is rossz, mi lett volna, ha éppen ott tartózkodott volna… A kivonuló helyi tűzoltók Kovács Zsolt tűzoltóparancsnok irányításával nemcsak a leomlott köveket távolították el, hanem biztonsági megfontolásokból a déli oldal még megmaradt falrészeit is visszabontották egy méter magasságig.

2007 októberének végén leomlott a kerítés egy újabb darabja. Ezúttal az utca felőli oldalon keletkezett egy hatalmas lyuk, veszélyeztetve a járókelők testi épségét.

2009 júniusában az Önkormányzat kijavíttatta a temető leomlott kerítését a Lőcsei utcai oldalon, megszüntetve a balesetveszélyt. Egy kapu is elkészült a régóta hiányzó pótlására. A másik kapu a tervek szerint akkor kerül pótlásra, ha létrejön a Szent István park (Lőcsei utca) és a Kálvária utca közötti átjáró, és a temetőt teljesen lezárhatják a gyalogos forgalom elől.